Hogyan lett Daniel Harry Potter...s persze nhny inf a filmekrl:)

A produkcis csapat els feladata az volt, hogy talljanak egy fiatal sznszt Harry Potter szerepre. Az jsgok tele voltak a nagy "Potter-hasonmstrtnetek" trtneteivel. Haley Joel Osment volt az egyik ivlasztott, aki hatalmas elismerst szerzett az Oscar-djas A hatodik rzk cm alkotsban, melyben egy ksrtetektl ldztt fit jtszott. maga volt az, aki kiszllt a versenybl, mivel azt gondolta, hogy a knyv maradjon inkbb knyv, nem kell belle filmet kszteni. Aggd producerek tartottak meghallgatsokat orszgszerte szinte minden iskolban, s arra buzdtottk az rdekld gyerekeket, hogy lpjenek velk kapcsolatba a Warner Bros. honlapjn keresztl. Egy napon David Heyman egy bartjval, Alan Radcliffe irodalmi gynkkel sznhzba ment a West Enden. Radcliffe magval vitte fit is, aki ppen akkor kezdte el sznszi karrierjt. David gy emlkezett vissza: "Nztem ugyan a szndarabot, de kptelen voltam az eladsra koncentrlni azutn, hogy megpillantottam Dant. Msnap felhvtam Alant. Arra gondoltam. Dan egyrtelmen megtestesti Harry figurjt."
   Augusztus vge fel a Warner Bros. bejelentette, hogy alrtk a szerzdst Harry szerepre egy London dlnyugati rszbl, Fulhambl szrmaz tizenegy ves fival. s amikor Daniel Radcliffe megjelent drtkeretes szemvegvel a sajtbemutatn a Knightbridge Szllodban, pontosan gy festett, mintha egyenesen Thomas Taylor regnyillusztrcijrl lpett volna el. Daniel szgyenlsen bevallotta, hogy - br nem szmt joncnak a szrakoztatiparban - elsrta magt, amikor megtudta, hogy v lesz a szerep. Szerepelt mr kpernyn a BBC David Copperfield-feldolgozsban, filmben pedig A panamai szab cm produkciban debtlt, John Le Carr bestsellernek John Boorman ltal ksztett feldolgozsban(fszerepli Geoffrey Rush s Pierce Brosnan voltak) - Daniel a "szab" fit alaktotta. desapja, Alan kzpszer sznsz volt mindaddig, mg befolysos irodalmi gynk nem lett elszr William Morrisnl, majd az ICM-nl. desanyja, Marcia Gresham ugyancsak kacrkodott a sznszettel, helyette azonban j nev szereposztsi gynk lett belle. Elmondhat teht, hogy az j sztr mgtt megfelel csapat llt, hogy djazsrl trgyaljanak. Vgl 200.000 fontos ajnlatot fogadott el kt filmre. A Warner Bros.-nak ugyanis mg azeltt el kellett kezdenie a msodik film gyrtst, hogy kiderlt volna, sikeres volt-e az els. A knyvekben Harry mindig egy vet regszik a kvetkez rszre, gy Danielnek is ezt kellett kvetnie a filmben.
   Joanne boldog volt, hogy Danielre esett a vlaszts, s elgedett volt a tzves Emma Watsonnal s a tizenegy ves Rupert Grinttel, akiket Hermione s Ron szerepre vlasztottak ki. "Miutn lttam Dan Radcliffe prbafelvtelt, csak azt tudom mondani, hogy Cris Colombus nem tallhatott volna jobb Harryt - mondta. - Dannek, Emmnak s Rupertnek sok szerencst kvnok, s remlem, ugyanolyan lvezettel fogjk eljtszani az elsves Roxfort-nvendkeket, mint ahogy n megrtam ket." Chris Colombusnak azt mondta, mintha "rg elvesztett finak" adta volna oda a szerepet.
   Heyman s Colombus egyarnt azon igyekezett, hogy csllaptsa a Harry Potter esetleges amerikaanizlsa ("disneyestse") miatti flelmeket. "Mindig az volt a clunk - s tovbbra is azt tartjuk szem eltt -, hogy hek maradjunk a knyvhz, s ragaszkodjunk az eredeti trtnethez", mondta Heyman. Colombus azt nyilatkozta az online Salon magazinnak: "A filmnek angolnak kell lennie, s szintnek a gyerekekhez." Hozztette: "J.K.Rowling az els lapon megfogott." Ha elrontan szeretett knyvt, a szerz biztosan a torknak ugrana.
   Kifejezetten szvdert fejlemny volt, hogy Robbie Coltrane alrta a szerzdst Hagrid szerepre,McGalagony professzor szerepre pedig Maggie Smitht jelltk, aki kitn vlaszts volt. Alan Rickmannel Piton, Richard Harrisszel(ksbb Michael Gambonnal) Dumbledore, Juli Waltersszel Mrs. Weasley s John Cleese-zel Flig Fej Nlkli Nick szerepben a film kezdett hasonltani a "Ki kicsoda a brit filmben" cm kiadvnyra. Forgatknyvrnak Steve Klovest vlaszottk, aki mr bizonytott A csodlatos Baker fik cm filmben, s rmmel fogadta, hogy Joanne szeretne vele egytt dolgozni. Joanne-ra ugyan nagy nyoms nehezedett 2000 kzepn a negyedik Harry Potter knyv kiadsa miatt, mgsem engedett abbl, hogy v legyen az utols sz a forgatknyvvel kapcsolatban.
   Kvetkez lpsknt a megfelel helyszneket kellett megtallni. Hertfordshire megyben, Watford kzelban, a Leavesden Stdiban gondosan felptettk a Roxfortot, valamint Harry lpcs alatti kuckjt (br Joanne szrnyal kpzelete nem knnytette meg a dolgukat). Szmos nevezetes hely plyzott, vgl a gloucesteri katedrlist vlasztottk ki a Roxfort f helysznl. Hangulata miatt az plet mr korbban is szerepelt Joanna Trollope A krus s Dennis Potter Fillrek az gbl cm mveibl kszlt televzis feldolgozsokban. Gloucester esperest, ftisztelend Nicholas Buryt - mint minden ms rsztvevt - titoktartsra kteleztk. "Gloucester az egyik legszebb s legelkelbb katedrlis, kolostorai Eurpa legszebb ptszeti remekmvei kz tartoznak" - mondta bszkn a ftisztelend r. gy tltk, a kolostor tkletes lesz majd a Roxfort zrt bels udvarnak.
   A Lacock aptsg Wiltshire-ben, a durhami katedrlis s a Whitby aptsg is a Roxfort egy-egy helyszneknt szolglt. A londoni Ausztrliai Fbizottsg plete lett a knyvbeli Gringotts Bank. A Warner Bros. azon az llsponton volt, hogy a lehet legtbb helysznt titokban kell tartani, "nem akartk, hogy az emberek a filmvszonra mutogassanak, s azt mondjk: >> Jajj, nzd, ez Oxford<< " A filmnek ksznheten a leghresebb vl helyszn valsznleg a festi szpsg szak yorkshire-i Goathland falu vasutllomsa lesz. A npszer televzimsorban, a Heartbeatben mr felhasznltk helysznknt, de most a film kedvrt talaktottk Roxmorts llomss. A knyvben nem sok sz esik rla, mindssze egy "keskeny, stt peron", ahov Harry s tanultrsai megrkeznek tjukrl a King's Cross llomsrl.
   A forgats kezdetn sem Daniel, sem Rupert nem olvasta el az sszes knyvet. Daniel bevallotta, hogy "valamikor rgen" olvasta az els kettt, de mr nem emlkezett semmire. A gyereksznszeknek a trvny rtelmben folyamatosan vgeznik kell tanulmnyaikat, ezrt magntanr utazott velk a forgatsi helysznekre. A tanrend sajnos matekbl s "mugli" trtnelembl ltt,legends lnyek gondozsa nem szerepelt a trgyak kztt. A kemny angliai tl flbeszaktotta a forgatst, s nem tudtk tartani a 2001 mrciusra kitztt hatridket - David Heymannek meg kellett hosszabttatnia a gyerekek engedlyt, hogy jliusig kimaradhassanak az iskolbl.
   Manapsg egy film leforgatsval mg nincs teljesen megnyerve a csata: a msi kfele a hrvers s reklmozs, hogy a lehet legtbb ember vrja a film bemutatst. Ennek megfelelen mrcius els napjn a Wraner Bros. honlapjn specilis elzeteseket tettek kzz. Az sszelltsban lthat, ahogy Harry levelei besvtenek a konyhba a tzhelyen t, ahogy a Roxfortba tart a vonat, s belepillanthatunk Flitwick professzor bbjtanrjba is. s termszetesen lthatjuk Robbie Coltrane-t, azaz Hagridot.
   Egy kis kellemetlensg tmadt, amikor a Sun vezrcikket jelentetett meg a "Harry Potter drogos sokkja" szenzcihajhsz cmmel, amely azonban tartalmt tekintve sokkal kevsb bizonyult rdekesnek. gy tnik, talltak nhny fecskendt a Leavesden Stdiban, s a rendrsg tkutatta az pletet a nyomok utn. Kr, hogy Voldemortot nem tartztattk le, de ht mindent nem kvnhat az ember, mg ha jsgr is.
   Jnius vge fel a film tbb jelenett is kzztettk, kztk egy kpet a blcsek kvt rz hromfej szrnykutyrl, Bolyhoskrl. Chris Colombus ismt megerstette, hogy nem jabb Reszkessetek, betrket ksztett: "grem,hogy nem. Ezek a knyvek hihetetlenl kpzeletgazdag, klasszikus trtnetek. Mirt akarnnk elrontani ket?"

 

Induls: 2007-05-29
 
Navigci

Foldal - Friss hrek Danielrl
Daniel - A sznsz letrajza s egyb infk
Cikkek - Rengeteg cikket olvashatsz itt
Extrk - Sok informci s egyb dolog
Oldal - Oldal dolgok

 
 
 
Elite affiliates

      

      

     

    

Kpre vr: -

Sznetel: watsondaily; just-japan; charmedhq; timothy.gp; jamesmaslownews; HPVD; Rupert Grint Mexik; Calejon Diagon; color.gp; demi-media.gp

Tbb | Te? | Eltntek

 
Top affiliate

Ultimate Watson | Daniel Source | Phelpsaholics | Zendaya Online | Cheryl Cole | Paul Wesley | Mindenkinek sztorik | Shawn Pyform | Wesley Snipes

Sznetel: Online Visuals; agustina.try; bella-ginny  

Tbb | Te? | Eltntek

 
Daniel Radcliffe oldalak

       

     

 
Oldal adatok

Szerkeszt: rdgman
Trsszerkeszt: -
Nyits: 2007. 05.29.
Zrs: -
Sznet: -
Css kd: Sam - Aemy
Link button:

Az oldal nem ll kapcsolatban Daniel Radcliffe-fel, J.K.Rowlinggal, a sznsztrsakkal vagy a rendezkkel! Ez csak egy egyszer rajongi oldal!
Krlek, ha elviszel valamit, szlj s tntesd fel a forrst!

 
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 

 
Szavazs
Lezrt szavazsok
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen